Portfolio
Portfolio
300 episodes
A Portfolio podcast csatornája
Episodes page 2 of 6
-
Rovarok milliói lepik el a magyar folyókat – Ezt üzenik vizeink állapotáról
Megjelentek az első dunavirág kérészek, így a következő hetekben remélhetőleg újra százezres, akár milliós tömegben figyelhetjük meg nászrepülésüket a Dunán és mellékfolyói mentén. A jelenség nemcsak a folyók…
-
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Az energiakrízis a vállalati szférát az energiához fűződő viszonyának újraértékelésére késztette, az azóta a kilincset egymásnak adó válságok pedig még nagyobb tudatosságot követelnek meg. A villamosenergia piaca a…
-
Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait
A júniusban hivatalba lépett új dán kormány minden eddiginél mélyebben alakítaná át az ország mezőgazdaságát. Az intenzív termelési szempontokkal szemben nagyobb hangsúlyt kapna a környezet- és természetvédelem, így…
-
Dermesztő jóslat jött: aki lefejleszti a szuperintelligenciát, azé lesz minden?
Áron és Viktor ebben az adásban a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése kapcsán beszélgetnek az új elektromos modellekről, és arról, miért lehet stratégiai jelentőségű Magyarország szerepe az európai autógyártásban. Majd a…
-
Mutatunk egy magyar részvényt, amire érdemes lehet odafigyelni
Az ingatlanpiac és a kiskereskedelem egyaránt jelentős változások előtt áll. Az online vásárlás térnyerése tovább formálja a fogyasztói szokásokat, miközben ismét előtérbe került a plázastop szabályozásának jövője,…
-
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
A szélenergia másfél évtizedes kényszerpihenő után újra érdemi szerepet kaphat a magyar energiarendszerben. Csontos Csaba, a WWF Magyarország Alapítvány éghajlatvédelmi programvezetője szerint szakmailag nehezen…
-
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
Már majdnem elúszott a Sziget, amikor Gerendai Károly visszatért a fesztivál élére. De mit lehet kezdeni egy ikonikus rendezvénnyel, amely egyszerre magyar kulturális szimbólum, nemzetközi turisztikai termék és…
-
Váratlan helyről jöhet megoldás a magyar vízhiányra: itt a forradalmi javaslat
Egyre több szó esik arról, hogy a szélsőséges csapadékeloszlás és az állandósulni látszó aszályok új típusú vízgazdálkodási megoldásokat követelnek. Egy forradalmi javaslat szerint a megoldás a felszín alatt rejtőzik,…
-
Csak a Nyugat ábrándja, hogy Ukrajna fordított az erőviszonyokon? Komoly diadalt ünnepel Moszkva
Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt pénteken bejelentette, teljesen elfoglalták Donyeck megye egyik utolsó, kulcsfontosságú ukrán erődvárosát, Kosztyantinyivkát. Ukrajna cáfolta, hogy a város elesett volna. Moszkva…
-
Melyik városrész lesz a következő évek nyertese Budapest ingatlanpiacán?
A legjobb ingatlanbefektetések ritkán akkor születnek, amikor már mindenki biztos a piaci fordulatban. A budapesti újlakáspiacon most éppen az a kérdés, ki meri felismerni a következő növekedési ciklus előtti…
-
AI, rugalmasság, vezetői kultúra: új korszakban a szolgáltatóközpontok
A munka világa az elmúlt években alapjaiban átalakult: a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése mellett a munkavállalói elvárások is jelentősen megváltoztak, miközben a vállalatoknak egyre összetettebb…
-
35 éves a Magyar Suzuki: Esztergomból a világpiacra
Idén 35 éves a Magyar Suzuki, amelynek esztergomi gyára nemcsak egy vállalat sikertörténete, hanem a rendszerváltás utáni személyautó gyártás újjáépítésének egyik meghatározó fejezete is. Az évforduló apropóján…
-
A bivaly mentheti meg a pusztuló termőföldeket? Egyre többen tartják őket
A bivalytartás sokak szerint csak egy különleges, egzotikus részhalmaza a magyar mezőgazdaságnak. Közben viszont egyre több kutatás és gyakorlati tapasztalat mutat abba az irányba, hogy a legeltető állattartásnak…
-
A tőzsde kedvencét shortoltuk: ez most nagyon bejött!
Áron és Viktor az Invest legújabb adásában az amerikai borravalókultúra európai szemmel nehezen érthető sajátosságai után rátérnek a tőkepiacok nyers valóságára. Viktor a Birkenstock tőzsdei sztoriján keresztül mutatja…
-
Eltűnhet a földgáz a cégek életéből? A számlák mögött már látszik a piac átalakulása
A vállalati gázszámla végösszegét nemcsak a földgáz aktuális ára határozza meg, hanem olyan tételek is, mint a rendszerhasználati díj, az MSZKSZ-díj, a kapacitáslekötés költsége vagy a választott szerződéses…
-
Agrárkonteók és a valóság: Tényleg a jégkármérséklő szárítja ki az Alföldet?
A jégkármérséklő rendszer miatt szárad ki az ország, a repülőkből vegyszereket permeteznek ránk, a klímaváltozás pedig csak egy jól felépített üzlet. Ezekkel az állításokkal ma már szinte minden nap lehet találkozni a…
-
Seperc alatt kapitulált Donald Trump – Veszélyes idők jönnek, mégis hogy nyert ekkorát Irán?
Úgy látszik, lecsengőben van az Egyesült Államok és Izrael négy hónappal ezelőtt kirobbantott háborúja Irán ellen. Washington és Teherán múlt szerdán szándéknyilatkozatot írt alá, mely egyebek mellett tartalmazza a…
-
Nem akar csitulni az autópiaci turbulencia: még nagyobb felelősség hárul a flottakezelőkre
Az elmúlt néhány évben földcsuszamlás-szerű változások mentek végbe a globális és európai autópiacon, amelynek hatásai természetesen Magyarországot sem kerülik el. A szereplők végre stabilitást szeretnének, azonban a…
-
Biztos, hogy egy dokumentum, file hiteles? Honnan tudhatod ezt a deepfake korában?
A digitális tartalmak hitelessége ma már nemcsak technológiai, hanem üzleti és társadalmi kérdés is. Az AI és a deepfake-ek terjedésével egyre fontosabbá válik, hogyan bizonyítható egy képről, videóról, dokumentumról…
-
Nem ámíthatjuk magunkat: el kell felejteni a hagyományos növénytermesztést
Nemcsak a kukoricát kell elfelejteni, hanem az intenzív gazdálkodást is – hangsúlyozta Gyuricza Csaba, a MATE rektora az Alapvetés podcast eheti epizódjában. Ezzel együtt komoly szemlélet- és területhasználat-váltásra…
-
Van, aki még Buffettnél is nagyobb májer, szétkereste magát a SpaceX-en
Áron és Viktor ebben az adásban a labdarúgó-világbajnokság apropóján nézik meg a FIFA, mint nonprofit üzleti vállalkozás finom ellentmondásait. A SpaceX gigantikus méretű tőzsdei bevezetéséről, és főleg annak…
-
Sok cég elkövet egy alapvető hibát és ez később végzetes is lehet
Sok kis- és közepes vállalkozás még mindig hajlamos alulbecsülni a vevői kockázatok jelentőségét, és gyakran úgy tekint a partnerek átvilágítására, mint a növekedést lassító adminisztratív teherre. Pedig a…
-
Hiába nyernének vele a magyar termelők, mégsem lépik meg: mitől félnek ennyire?
A hazai kertészeti ágazat kapcsán időről időre felmerül, hogy a siker érdekében a termelők között szoros együttműködésre volna szükség, ezen a téren azonban valamiért nem igazán sikerül előre lépni. Hogy miért marad…
-
Aszódi Attila: Ha elengedjük Paks II.-t, a sor végére kerülhetünk
Nagy fejlesztések és fokozott érdeklődés övezi ismét az atomenergiát szerte a világon. Az adatközpontok óriási energiaigénye és a karbonsemleges zsinóráram szükségessége felpörgette a reaktorok gyártását, köztük a…
-
Megfordult a széljárás, lépéselőnyben Kijev - Teljesen kicsúszik az irányítás Putyin kezei közül?
Az utóbbi hetekben Oroszország és Ukrajna vezetői egyaránt rendre elejtettek olyan mondatokat, amelyek a háborús pusztítás belátható időn belüli végét sugallták. A nyugati sajtóban mindeközben egyre nagyobb teret hódít…
-
A termékpályák fejlesztésén múlik a magyar agrárium jövője, ez lehet a kitörési pont
Az új kormány első perctől hangsúlyozza, hogy a magyar agrárium hosszú távú versenyképessége elképzelhetetlen a termékpálya-szemlélet erősítése és a szövetkezeti együttműködések újragondolása nélkül. Ezek fontosságát…
-
Új szintre lépett a mohóság, most jön a tőzsdei zuhanás?
Áron és Viktor ebben az epizódban a budapesti BL-döntő élményeiből kiindulva a Heinekenen és a globális sörgyártókon keresztül nézik meg, hogyan árazza át a piac a visszaeső alkoholfogyasztás hosszú távú hatásait.…
-
Ez lehet a győztes recept a pénzügyi szolgáltatások arénájában
A fintech sztárvállalatok felemelkedése újradefiniálja a bankok működését, miközben az agentic, azaz ügynök alapú mesterséges intelligencia korszaka egyre nagyobb nyomást helyez mind az inkumbens szereplőkre, mind a…
-
67 ezer ember egyszerre posztol és telefonál: hogy bírja a hálózat a BL-döntő terhelését?
Szombaton Budapestre figyel a világ: a Puskás Arénában rendezik a BL-döntőt, és a lelátókon nemcsak a hangulat, hanem az adatforgalom is könnyen rekordokat dönthet. De mi szükséges ahhoz, hogy egy teltházas stadionban…
-
A legkisebb magyar cégeknél is eljött az új korszak: vége a próbálgatásnak
A magyar kisvállalatok számára az AI ma már nem pusztán kísérletezés, hanem a versenyben maradás alapfeltétele – mégis sok helyen továbbra is ösztönösen, világos keretek nélkül használják. A legnagyobb veszély nem…
-
Színt vallott a magyar agrárium: ezt várják a Tisza-kormánytól
A Tisza-kormány által eddig felvázolt új irányvonal az agrofood szektorban is komoly változásokat indíthat el a következő időszakban. Az Alapvetés podcast Portfolio Agrofood és Agrofuture 2026 konferenciákról…
-
Villanyszámla kisokos: a rejtett tételek, amik megdobhatják a végösszeget
Miért bukkan fel annyi „rejtett” tétel a villanyszámlán az energiaár mellett? Az EnergyTalks legújabb adásban Nagy Zsuzsa, az E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója közérthetően elmagyarázza, mit takarnak a…
-
Magyar Péter átírná egy egész térség jövőjét: mutatjuk a terveket – Összejöhet a hatalmas fordulat?
Magyar Péter már a választási kampányban arra tett ígéretet, hogy győzelme esetén Varsóba, majd Bécsbe fog vezetni az első útja miniszterelnökként. A Tisza Párt elnöke a fővároson kívül végül Krakkót és Gdańskot is…
-
Budakeszi garázsból indult, ma már Amerikában is kapható a magyar szörp
Az alkoholos italok fogyasztása világszerte visszaesőben van, miközben a mentes, tudatos alternatívák egyre erősebben törnek előre. És ebben a fordulatban egy meglepő kategória lett az egyik nagy nyertes: a szörp. De…
-
Repedezik a magyar állattenyésztés két tartóoszlopa, válaszút előtt a szektor
A sertés- és tejágazat egyszerre küzd komoly árválsággal, miközben az inputköltségek és az energiaárak emelkedése és a nemzetközi piaci bizonytalanság tovább növeli a termelőkre nehezedő nyomást. Közben az erősödő…
-
Ezt a három dolgot kell most figyelni a magyar sztárpapíroknál
Áron és Viktor ebben az epizódban a közelgő foci-világbajnokság kapcsán a jegypiac meglepő fordulatait és a szponzori mezőny látványos átrendeződését veszik végig. Előkerül a marhahús árának új csúcsa is: mi hajtja a…
-
Dimenzióváltás a hazai kutatásban: AI-vezérelt szemlélettel zárkózhatunk fel a világ élvonalába
Az AI az élet valamennyi területét újraértelmezi, és ez alól a kutatás sem kivétel. De hogy ez pontosan miben ölt testet, hogyan válhat nemzetközi szinten is versenyképessé a magyar kutatói közösség, illetve milyen…
-
Most dől el a magyar bor jövője – A fiatalok kezében lehet az ütőkártya?
Az elmúlt időszakban csökkenő fogyasztással, változó ízléssel és súlyos növényvédelmi problémákkal is szembe kellett néznie a magyar borágazatnak. Ezekről a kihívásokról és a lehetséges megoldásokról beszélgetünk az…
-
Nagy változások kellenek, hogy beérjen az egyik legnagyobb hungarikum
Az EnergyTalks friss adásában a geotermikus energia kiaknázatlan hazai lehetőségeiről volt szó. Mit jelent pontosan a sekély és a mély geotermia, és miért különleges ebből a szempontból a Kárpát-medence? Mekkora…
-
Elárulta Putyint saját bizalmasa? – Rendkívüli dolog történt a Kreml falai közt
Szombaton katonai parádéval ünnepelték Moszkvában a náci Németország felett aratott második világháborús győzelmet, az idei felvonulás azonban más volt, mint az elmúlt években: az orosz hadsereg jóval visszafogottabb…
-
Egyre több magyar szenved evés után: kiderült, mi áll valójában a tünetek mögött
Valószínűleg mindenkinek van legalább egy olyan családtagja, ismerőse, aki valamilyen ételt kénytelen elhagyni az étkezéséből, mert az emésztési problémákat, puffadást, gyomorgörcsöt, hasmenést, rosszullétet,…
-
Buffették imádnák az OTP-t – De miért nem vesznek belőle?
Az Invest legújabb adásában kisebb színes témák mellett a legnagyobb piacformáló trendekről is szó esett. Érdekes történet, hogy az AI-boom még egy apró karibi szigetnek is százmillió dollár közeli bevételt hozott az…
-
Mit fognak enni a magyarok, ha minden összeomlik? Ideje aggódni?
Az előrejelzések szerint 2050-re közel 10 milliárd ember élhet majd a Földön, ami az erősödő környezeti kihívások mellett komoly kihívást jelent az ellátási lánc oldaláról is. De hogy fogunk ennyi embert ellátni? Mi…
-
Asztalon a javaslat, amely lenyomná a hazai energiaköltségeket
Az országgyűlési választások utáni politikai és piaci átrendeződés – a „megtáltosodó” forinttal együtt – újra fókuszba hozta, hogy a vállalatok mikor és milyen konstrukcióban szerződjenek áramra és gázra. Az…
-
Íme Donald Trump következő háborúja: már készen vannak a tervek – Bármikor megindulhat a leszámolás
Nicolás Maduro venezuelai elnök január eleji elrablása, majd amerikai bíróság elé állítása óta állandó beszédtémává vált, hogy az immár "Donroe-elvként" emlegetett külpolitikai doktrína jegyében legközelebb Kubára…
-
Oszkó Péter: A kormányváltással oldódhat a bizalmatlanság a kockázati tőkebefektetéseknél is
A Tisza kétharmados győzelme felforgatta a piacokat, az eufória közepette azonban nem árt egy kis reality check. Oszkó Pétert, az O3 Partners tulajdonos-vezérigazgatóját arra kértük, hogy adjon állapotfelmérést a…
-
Új szintre lépett az invázió Magyarországon: a legtöbb ember nem is tud róla
Egzotikus halak a hévízi tóban, tengeri tarisznyarákok a Dunában, aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai lepkekabóca a magyar borvidékeken. Csupa olyan hírek, amelyek az elmúlt években sokkolták a szakmát. De vajon…
-
Történelmi olajválság közben is csúcson a tőzsdék – Megőrültek a piacok?
A választások után fellélegezhetett a piac: az OTP, a MOL, a Richter és a BUX történelmi csúcson, a forint erősödik, a hozamok esnek – és közben még mindig ott a kérdés, hogy a magyar piac diszkontja mennyit tud…
-
Erre nagyon kell figyelni a cégeknek a zöld finanszírozásnál: az MFB szakértőjét kérdeztük
A fenntarthatóság a bankoknál ma már nem a prezentációk utolsó diáján szereplő vállalás, hanem üzleti és kockázati döntések alapja: meghatározza, ki jut finanszírozáshoz, milyen feltételekkel és mennyiért. A…
-
Energiapiaci fordulat: hogyan alkalmazkodnak a nagy szereplők?
Az európai energiaszektor az elmúlt években alapjaiban alakult át: a megújuló kapacitások gyors bővülése, az energiaárak jelentős kilengése és az ellátásbiztonsági kihívások egyszerre kényszerítik alkalmazkodásra a…
More in Business
REAL AF with Andy Frisella
Andy Frisella
Unblinded with Sean Callagy
Sean Callagy
The Learning Leader Show With Ryan Hawk
Ryan Hawk
Proven Podcast
Charles Schwartz
Young and Profiting (YAP) with Hala Taha: Entrepreneurship and Self-Improvement Podcast
Hala Taha | Entrepreneurship, Sales, Marketing | YAP Media Network
Habits and Hustle
Jen Cohen
Coffeez with Joe Shalaby
Joseph Shalaby
The Level Up Podcast w/ Paul Alex
Paul Alex Espinoza
We Fixed It, You're Welcome
We Fixed It, You're Welcome
Bred To Lead
Dr. Jake Tayler Jacobs
The Code To Winning
Kagiso Dikane
The Diary Of A CEO with Steven Bartlett
DOAC
Shows are listed from Apple Podcasts' charts and directory, and Podcast Index where it is used. Every show and episode belongs to its publisher and plays from the publisher's own feed; this site hosts none of them. Explicit shows are for adult profiles only, and children’s profiles hear only children’s shows. More about this list.