Hogyan lett bajnok a Liverpool? | S05E35
· 1 h 50 min · Episode 35 · Explicit
Episode Hogyan lett bajnok a Liverpool? | S05E35
A Liverpool egy, az előző szezonhoz képest szinte változatlan kerettel rajt-cél győzelmet aratott. Minek és kiknek köszönhetően? Ezt fejtjük ki a héten, miközben próbáljuk Apu örömét és ünneplését mederben tartani.
A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.
A Tourette-ben: Carragher Szoboszlait utálja, Peet Thomas Partey hosszabbításának gondolatát. De még a Wrexham is előkerül!
Témák:
📌 Bekövetkezett, ami már hosszú ideje elkerülhetetlennek tűnt: a Liverpool az idei kedvenc pofozógépe, a Tottenham ellen matematikailag is bebiztosította a bajnoki címet, stílszerűen egy kiütéses győzelemmel. Arne Slot tehát rögtön az első Premier League-ben eltöltött szezonjában véghezvitte azt, ami Jürgen Kloppnak is mindössze egyszer, a klubnak pedig 35 év alatt is csupán másodjára sikerült. Ráadásul immár Szoboszlai Dominik személyében magyar győztese is van a világ legerősebb bajnokságának. A Vörösök egyértelműen megérdemelten kaparintották meg az első helyet, de pontosan mik voltak azok a változtatások, amiknek köszönhetően a csapat az előző szezon dobogós helyezése után idén már az élre tudott ugrani, és szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva tudta őrizni a pozícióját? Hogyan nyúlt hozzá Slot a csapathoz, mely játékosok fejlődtek a legtöbbet, és kiknek a kiemelkedő teljesítménye volt elengedhetetlen a sikerhez? 📌 A bajnoki cím sorsa tehát eldőlt, de az FA-kupában még csak a döntősök kilétére derült fény. A hétvégén nyilván legtöbb figyelem a Liverpoolra szegeződött, de szombaton és vasárnap a Wembley-ben lejátszották a világ legrégebbi kupasorozatának elődöntőit is. Oliver Glasnert és a Crystal Palace-t nemrég mi is méltattuk, az Aston Villa elleni meccsen pedig sikerült megmutatni, hogy mitől is igazán jó ez a csapat ebben a szezonban, miközben Unai Emerynek a Bajnokok Ligája után egy újabb kupasorozattól kellett elbúcsúznia, ráadásul a bajnokságban sem ők állnak a legjobban a BL-ért folytatott harcban. A másik meccsen pedig Guardiolának egy korábbi traumáját sikerült feldolgoznia, hiszen a Nottingham Forest elleni bajnoki vereség után a Manchester Citynek most sikerült visszavágnia Nuno Gomeséknek, így a fináléban kiderülhet, hogy Glasner be tudja-e tartani az ígéretét, mely szerint Guardiola még egyszer már nem tudja meglepni az előző egymás elleni meccsükön látott taktikával. Milyen elképzelések, húzások és megmozdulások befolyásolták leginkább a két meccs alakulását, és mire számíthatunk a továbbjutó csapatok játéka alapján a döntőben?
📌 Nem is olyan régen még azt sem tartottuk elképzelhetetlennek, hogy a Bournemouth odaér valamelyik Bajnokok Ligája indulást érő helyre. Azóta viszont nagyot fordult a világ: Andoni Iraola csapata a legutóbbi tizenegy bajnokijából mindössze kettőt tudott megnyerni, a hétvégén pedig hiába vezetett nagyon sokáig a Manchester United ellen, végül 10 emberrel ismét csupán egy pontot sikerült megszerezni, ami miatt már az is kérdéses, hogy a még talán Konferencia Liga indulást érő 8. hely összejöhet-e a szezon végére. Mégis mi történt ezzel a csapattal az elmúlt három hónapban? Az ellenfelek végleg kiismerték Iraola intenzív letámadásra épülő játékát? Visszaesett a kulcsjátékosok teljesítménye? Esetleg egyszerűen a szerencse pártolt el tőlük?
🔗 Felületek, ahol követheted a műsort: WEBOLDALUNK: https://premierleak.hu/ TWITTER: https://twitter.com/premierleak FACEBOOK: https://www.facebook.com/premierleakpodcast INSTAGRAM: https://www.instagram.com/premier_leak/ TIKTOK: https://www.tiktok.com/@premier.leak
🙋♂️ És a szereplőket:
PEET: https://twitter.com/goonerpeet MÁRK: https://twitter.com/mark_soos_ BENCE: https://twitter.com/valyibencez
#football #premierleague #england #liverpool #champions #arsenal #mancity #facup #bournemouth #szoboszlai #szoboszlaidominik #kerkez #szponzorálttartalom
Shows are listed from Apple Podcasts' charts and directory, and Podcast Index where it is used. Every show and episode belongs to its publisher and plays from the publisher's own feed; this site hosts none of them. Explicit shows are for adult profiles only, and children’s profiles hear only children’s shows. More about this list.