# Szécsi Noémi — Lányok, asszonyok, női életkörök és egy kert nehéz időkre (Ep. 026)

An episode of [Az élet meg minden](https://invisiblenetwork.ai/podcast/1393849643), 31 Mar 2020, 2 h 29 min.

Audio: https://traffic.megaphone.fm/MFK3478048168.mp3

Szécsi Noémi írót régóta foglalkoztatja a nőtörténet. Az az óriási változás, ami szerinte most a férfiaktól is megkövetelné önmaguk „újrafogalmazását”. Ebben az epizódban vele beszélgetek a XIX. századi és a mai nők dilemmáiról, szexről és házassági piacról, az első magyar orvosnőről, régi korok rettegett betegségeiről, a mai világjárványról, amely a gazdagokat sem kíméli, a hadikonyha aktualitásáról, hallgatag finnekről, életközepi válságról és arról, miért érzi helyénvalónak, hogy most nem ír új regényt. Ugrás a részletes műsorjegyzetekhez. Szécsi Noémi írt már családregényt, szatírát, paródiát, mesét és rémhistóriát is. A máris gazdag életműből a most következő beszélgetésben leginkább az író nőtörténeti munkái adják a témát, ezen belül is a tavaly megjelent Lányok és asszonyok aranykönyve, a 2015-ben kiadott A budapesti úrinő magánélete és a két évvel később megjelent A modern budapesti úrinő. Az 1976-ban született író az ELTE bölcsészettudományi karán latin, majd angol és finn szakon tanult, közben a Helsinki Egyetemen kulturális antropológiát és gender studiest hallgatott. Helsinkiben írta meg első regényét, a Finnugor vámpírt. Regényeit mind felsorolni itt most túl időigényes lenne, elég legyen talán az interjúban is említett könyveket: 2017-ben jelent meg az Egyformák vagytok, és 2006-ban a Kommunista Monte Cristo. 2009-ben megkapta az Európai Unió Európai Irodalmi Díját, 2011-ben pedig a József Attila-díjat. Legfontosabb linkek a műsorban elhangzó témákhoz Szécsi Noémi oldala a Wikipédián, életrajza saját weboldalán. Szerzői Facebook-oldala itt található. Szécsi Noémi beszélgetésben említett könyvei Regények: • Egyformák vagytok (2017) • Kommunista Monte Cristo (2006) • Finnugor Vámpír (2202) Művelődéstörténet: • Lányok és asszonyok aranykönyve (2019) • A budapesti úrinő magánélete (2018) – Társszerző: Géra Eleonóra • A modern budapesti úrinő (2017) – Társszerző: Géra Eleonóra • Hamis Gulyás – Társszerző: Fehér Béla További, az epizódban említett könyvek, cikkek, filmek • Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony • Henrik Ibsen: Nóra (Babaszoba), Kísértetek • Promenád a gyönyörbe (r.: Alan Parker) • Szakács Árpád: Kinek a kulturális diktatúrája (a „balliberális írók”-nak nekirontó kultúrharcos cikksorozat első része, amelyben Szécsi Noémi is „listázva” van). Nevek • Margaret Atwood író • Beöthy Zsolt irodalomtudós • Bicsérdy Béla életmód-reformer • Elizabeth Blackwell orvosnő • Bródy Sándor író • Habsburg–Lotaringiai Rudolf trónörökös • Hugonnai Vilma orvosnő • Henrik Ibsen drámaíró • John Harvey Kellogg életmód-reformer • Kerényi Imre kultúrpolitikus • Kertész Erzsébet író • Sebastian Kneipp életmód-reformer • Alan Parker rendező • Jordan B. Peterson pszichológus • Vincenz Prießnitz életmód-reformer • Stefánia hercegnő • Mary Edwards Walker orvosnő • Wartha Vince vegyész • Harvey Wienstein filmproducer Helyszínek, fogalmak, intézmények • gonorrhoea • Helsinki Egyetem • Me Too-mozgalom • paleolit diéta • Raisio, Finnország (mint Csongrád testvérvárosa) • szifilisz Írókkal készült korábbi podcastepizódok • #025 Zoltán Gábor – A vadászfalka elszabadulása, nyilas orgia Budán és a nálunk lapuló benzines palack • #014 Szálinger Balázs – Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni • #012 Jászberényi Sándor – A haditudósító és a lélek legszebb éjszakája Műsorjegyzetek \[0:05:13\] Szécsi Noémi új könyve, a Lányok és asszonyok aranykönyve. A XIX. századi fürdőkultúra. A kor életmód-reform mozgalmai, a fürdő, amely mindet gyógyított. \[0:09:55\] Beöthy Zsolt irodalomtudós levelei a fürdőhelyekről. A korabeli paleolit diéta. \[0:12:24\] Freud előtt: A XIX. századi ember lelki bajai helyett a testiekről beszélt. Terápia helyett fürdő. \[0:16:25\] A fürdő mint a társasági élet és a házassági piac színhelye. A fürdőorvos, mint toposz. \[0:19:24\] Életreform és szexualitás. Alan Parker filmje, a promenád a gyönyörbe. Bródy Sándor, a kor írócelebje, és beszámolói a fürdőhelyekről. Az első…

Shows are listed from Apple Podcasts' charts and directory, and Podcast Index where it is used. Every show and episode belongs to its publisher and plays from the publisher's own feed; this site hosts none of them.
